Puchner Kastélyszálló**** Bikal

Cím: 7346 Bikal, Rákóczi út 22.

Élménybirtok, ahol életre kel a középkor

Elhelyezkedés: Bikal egy kicsiny falu a Mecsek lábainál elterülő festői Hegyhát egyik völgyében, mely nevét az egykor fölé magasodó bükkös erdőről kapta.

Egy kis történelem: Az első bikali földesúr a Selmecbányáról származó Puchner Antal Szaniszló volt, aki Pozsonyban végezte jogi tanulmányait, majd katonai pályára lépett. A szabadságharc ideje alatt a császárhoz hű tábornok szembefordult a forradalmi kormánnyal. A bárói cím viselésére a Katonai Mária Terézia Rend jogosította fel. A gondolat, hogy birtokhoz jusson, 1839-ben erősödött meg Puchner Antal tábornokban, aki tőkéjét biztonságban szerette volna tudni. Az uralkodó 1841-ben adományozta a három falut magába foglaló bikali uradalmat a tábornoknak, aki az 1840-es évek végén egy kastély építésébe kezdett. A tábornok fia, Hannibál 1861-ben vette át a birtokot. Az ő nevéhez fűződik a kastély átépítése és a park telepítése is. Az épület a ma is látható, kései historizáló formáját az 1898-ra befejeződött átalakítások során nyerte el. 1996-ban újították fel, 1998-ban épült meg a Fürdőház, 2002-ben a vendégházak és a konferenciaközpont, 2004-ben pedig kastélyszálló belső tereinek belsőépítészeti átalakítására került sor.


                       Recepció                                 Elnöki lakosztály                                  Szivarszalon                

Szobák és felszereltségük: 17 szoba a főépületben, 9 szoba a fürdőházban, 24 szoba a három kétszintes vendégházban és 31 szoba a 2007-ben átadásra került XVIII. századi francia stílusú udvarházban.

Korhű szobák a középkorból:


  Az Udvarház nászutas lakosztályai:

Az Udvarház kétlégterű szobái:


Az Udvarház standard szobái:

Lakosztályok a kastély épületében:


 
Standard kétágyas szobák a kastély épületében:

A Fürdőház lakosztálya, erkélyes szobája és a Vendégház:



Gasztronómia: Ételeikben a vidék ízeit rejtették el. Étlapjukon különböző menüket is kínálnak: baráti étkezéshez, a mediterrán ízek kedvelőinek, ünnepi alkalomra, a wellness hódolóinak. Gondoltak a lisztérzékeny vendégekre, és azokra is, akik laktózmentesen étkeznek. Az ételek különlegessége, hogy azok kizárólag természetes alapanyagokból és adalékokból készülnek. Májustól a mediterrán hangulatú Romkert is kinyit. Meleg nyári estéken a lámpások, virágok, bokrok között megbújó asztalok meghitt gyertyafényes vacsorák színterei. Borimádóknak javasoljuk a bortrezor meglátogatását.

Szállodai szolgáltatások: gyerekjátszótér, a kastély közvetlen szomszédságában élménybirtok középkori faluval, madaras színpaddal, óvárosi főtérrel, lovagteremmel és lovagi küzdőtérrel.

Fitness és wellness: kültéri medence, teniszpálya, francia stílusú fürdőház élménymedencékkel és marokkói hangulatú fürdőtérrel, lovagi hangulatú sportközpont drinkbárral, kétpályás bowlinggal, biliárddal, három fallabda pályával.

Meeting és konferencia: Aki intimebb környezetben, családi, baráti körben szeretne ünnepelni, annak a középkori hangulatot idéző Katalin-terem áll rendelkezésre, ahol 20-70 fő tud helyet foglalni. A Sportközpont lovagkori éttermében középkori lovagi vacsorákat szerveznek elsősorban azoknak a vendégeknek, akik nem idegenkednek a „kézzel-lábbal” evés művészetétől. Nagyobb létszámú céges vagy családi rendezvény megszervezésére kiváló és elegáns helyszín a négyszáz fő befogadására képes, szekcionálható konferencia központ.


Programlehetőségek: lovaskocsizás, lovasszánozás, íjászat, paint-ball, gyertyafényes éjszakai fürdőzés, lovagi vacsora, olasz est - itáliai vacsora. Szeptemberben pálinka ünnep, októberben boszorkányfesztivál, novemberben falusi disznóvágás. A 6 hektáros parkban kiváló lehetőség nyílik out-door rendezvények, játékos vetélkedők, csapatépítő tréningek megtartására. A helyenként fás, helyenként tágas park az egyszerűbb játékoktól az egészen kalandos feladatok kivitelezéséig nyújt lehetőséget kültéri programok lebonyolításához.

                                                    Csapatépítő játékok egész évben cégeknek és baráti társaságoknak

A cél, hogy a kollégák, barátok jól érezzék magukat, az együtt töltött időt tartalmasan, de mégsem kötött formában, a szabadban töltsék:

1. A „Közös sütés-főzés” tréning szórakoztató, és ha sikerül ízletesen elkészíteni az ételeket, a játékosok jóllakottan távozhatnak.

2. Amennyiben igazi próbatétel elé állítaná csapatát, nevezze be őket a „Parasztolimpiánra”, ahol megismerhetik a paraszti élet hangulatát, a csapatmunka szellemét és vidám perceket tölthetnek el.

3. ParaPark-pályánk (menekülőszobák) várják bátor jelentkezőiket. „A 113-as bikali garzon” lakója pszichikai hadviselést folytat a szomszéd ellen. Ismerje meg életét és zárkózzon vele egy lakásba. „A 9-es átjáró” egy rossz véget ért szellemidézés helyszíne, ahonnan 60 perc áll rendelkezésre a XXI. századba történő visszatéréshez. A harmadik parajáték Magyarországon egyedülálló módon akár 20 fős csapatok szórakoztatására is alkalmas! A csoportoknak az a feladatuk, hogy a sorsolás után számukra kijelölt adott színű ládát, annak zárjait, titkos rekeszeit kinyissák. A játék végén a 4 ládából összeszedett információk segítségével lehet kinyitni az asztalon álló széfet, melyben a kijutáshoz szükséges ajtókulcs rejtőzik.

4. A „Betyáros csapatépítő játék” keretében a betyár 7 próbát legjobban teljesítő játékosokat igazi Betyárrá és Betyárnévá avatják.

5. Amennyiben igazi középkori kalandokra nevezné be csapattársait válassza a „Középkori kalandok” elnevezésű játékot, ahol kereső- és ügyességi játékokban, valamint kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

6. A középkori lovagi lét mindennapjait „Lovagi csapatépítő” játék keretében élhetik át.

7. ÚJDONSÁG! Shakespeare Rómeó és Júliája kicsit másképp. Minden konfliktus a kommunikáció hiányából vagy félreértéséből, illetve direkt módú eltorzításából fakad. Ez egy alapvetően a kommunikációs problémákra alapozott, azok visszásságait falrengető humorral feldolgozó csapatépítő foglalkozás.

Elismerések:

Turizmus Minőségi Díj 2008 

Rozmaring Díj 2006 A kimelkedő gasztronómiai kínálat és a környezet harmóniájának megteremtéséért

Dél-Dunántúl Turizmusáért Díj 2004 

Védnöki Táblás Ház

2004 Legjobb vidéki szálloda – Business Traveler Hungary



Ajánlatkérés